Értesítjük a dolgozókat, illetve a munkaadókat, hogy a dolgozók városi és peremvárosi szállítása (rendkívüli járatok) 2020.04.01-től kizárólag csak a dolgozók havi bérletének a felmutatásával és a munkáltató által kiadott igazolással lesz lehetséges.
A dolgozók havi bérletének meghosszabbítása érdekében, a munkáltató kötelessége, hogy a cég memorandumán eljuttassa dolgozóinak névjegyzékét a személyes adataikkal, illetve az utazás relációjával. A havi bérletek kidolgozása céljából, azon dolgozóknak, akik nem vették igénybe az eddigiekben az utasszállítást, a fentiek mellett el kell juttatni ezen dolgozók fényképeit – ez a havi bérlet kidolgozásához szükséges (az elektronikus bérlet kidolgozásának egyszeri díja 400,00 dinár).
A teljes dokumentációt a munkaadónak a Szabadkai központi buszállomásra kell eljuttatnia elektronikusan a stanica@sutrans.rs emailcímre, vagy futár által
06:00 és 13:00 óra között, a havi bérletek kidolgozását követően, elegendő, a munkáltatónak elküldenie az általa felhatalmazott személyt, hogy felvegye majd kiosztja a dolgozóknak a havi bérleteket.
Az összes fizetés elektronikus úton történik.
Az utasszállítás igénybevétele, kizárólag csak azoknak a dolgozóknak engedélyezett, akiknek a munkáltató nem tudja megszervezni a távmunkát, és akik részvétele a munkahelyen elengedhetetlenül szükséges.
Az összes dolgozónak rendelkeznie kell a dolgozók részére kiadott havi bérlettel és a munkaadó igazolásával.
A Szabadkai Közkórház, a Szabadkai Egészségház, a Kolevka és a Szabadkai Gerontológiai Központ dolgozói, akik igénybe veszik az utazást, elegendő az autóbusz sofőrjének felmutatniuk a licencüket, illetve a munkaadó igazolását az autóbuszba való felszállás alkalmával.
Az utasszállítás a 2020.03.25-én megjelent menetrend szerint történik, és ugyanaz a menetrend érvényes munkanapokon és szombaton is.
A dolgozók részére nincs szervezett utasszállítás vasárnap.
Megkérjük az utasokat, hogy tartsák be az előírt védelmi intézkedéseket és utazáskor használjanak védőmaszkot és védőkesztyűt.
Autóbuszjegy vásárlása a járművezetőnél a továbbiakik nem engedélyezett.